Post by Koncoló on Nov 5, 2009 10:36:50 GMT -5
TOJÁS (egg)
database.aliensonline.hu/idegenek/images/tojas.jpg
[/img]
Az idegen életciklusának egyik állomása, a lárva előtti állapot - tulajdonképpen egyfajta spóra. Ugyanolyan fontos része a teljes folyamatnak, mint a rá következő jóval aktívabb fázisok, mivel mint önálló élő organizmus, a tojásszerű tok védelmezi belsejében a következő életformát. A tojások az idegenkirálynőben fejlődnek ki, és a kiszélesedett potrohból kinyúló csövön át jutnak a szabadba, majd maguktól függőleges helyzetben maradnak. Egy idegentojás hozzávetőleg 75 cm magas, bőrszerű, húsos falú, viszonylag áttetsző külsővel. Mozdulatlanul állnak szélesebb végükön; keskenyebb, csúcsos, felfelé meredő tetejükön négy, sebhelyre hasonlító vonal látható a hússzirmok találkozásánál. Felületüket vastag erek hálózzák be, melyek vége, mint megannyi léggyökér, az aljzathoz tapad. Ezek a nyúlványok stabilizálják a tojást és tápanyagot gyűjtenek a környezetükből. Így a belsejükben lapuló lárvák szükség esetén meghatározatlan ideig képesek életben maradni különféle környezetekben.
A tojás érzékeli a közeledő potenciális gazdatesteket azok hangja, hőmérséklete és/vagy mozgása alapján - egyes elméletek szerint az előbb említett "gyökerek" közvetítése által. A szunnyadó teremtmény ekkor életre kel, rugalmas fala hullámzani kezd, a belsejében megmoccannak a lárvák. A tojás nedves, cuppogó, szörcsögő hangokat hallat, megremeg, majd hirtelen a négy húsos szirom hátrapöndörül, akár egy virág szirmai. Szabad út nyílik a megtermékenyítésre kész arctámadónak. A Kane végzetét okozó bőrtok szinte felizzott és áttetszővé vált, mielőtt kibocsátotta halálos rakományát. Akárcsak a mellkasrobbantó, a tojás is nagyon könnyen elégethető.
A tojás létrejöttének speciális, részleteiben még nem ismert formája, amikor a bolytól távol kerülő magányos idegen - hogy fenntartsa a fajt - áldozatai testét és feltehetően hormonokat, vegyi/biológiai testnedveket felhasználva lassan, egyenként tojásokat "csinál", melyek közül előbb-utóbb az egyik királynőspóra lehet.
ARCTÁMADÓ (facehugger)
Az idegen életciklusának egyik állomása. Az arctámadó (arcmászó, arcölelő) tulajdonképpen egy parazita, mely a tojás belsejében hibernálódik. Amikor egy potenciális gazdatest a tojás közvetlen közelébe kerül, azonnal életre kelti a belső parazitát, mely kilövi magát a tojásból a kiszemelt élőlény felé. Feltapasztja magát az áldozat nyaka köré font izmos farkával, arra késztetve, hogy levegő után kapkodjon. Szilárdan átkarolja a fejet nyolc pókszerű ujjával, és szívónyílásaival rögzíti magát. Kómás állapotba juttatja, de életben tartja az alanyt, és az oxigén mennyiségét szabályozva lekényszerít egy csövet a torkán. Az arctámadó oldalain lévő "légzsákok" levegőt pumpálnak a csőbe, és ugyanezt a csövet használja az idegen embriónak a gazdatest mellüregébe való lejuttatására is. Farkával fojtogatni kezdi áldozatát, amint megkísérlik eltávolítani róla. Miután az embriót beágyazta, az arctámadó - valamivel több mint 24 órával a feltapadás után - leválik a gazdatestről és elpusztul, engedve magához térni az illetőt, aki egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mi történt - vagy mi fog történni vele.
A teremtmény fizikai ereje méretéhez képest hihetetlenül nagy. Hossza farokkal együtt 60-90 cm. Felismerhető halló-, látó- vagy szaglószerve nincs. Védelmi mechanizmus gyanánt a vére rendkívül maró koncentrált sav. A lény poliszacharid fehérjéből álló külső burokkal rendelkezik. Másodlagos, belső bőrszövetének sejtjei folyamatosan elhalnak, s ezek helyére polarizált, szerves szilikátot épít be. Dupla bőre van, a sav a két réteg között helyezkedik el és nagy nyomás alatt áramlik. A szilikátréteg páratlanul szilárd molekuláris struktúrát mutat, hihetetlenül kemény szerves anyag. A szilikátos sejtek fémes kötésűek, ezért tud az arctámadó nagy mértékben ellenállni a kedvezőtlen környezeti hatásoknak. Nem tudjuk, hogy mit lélegzik be, vagy vesz-e egyáltalán levegőt. Úgy tűnik, átalakítja a körülötte lévő atmoszférát, talán számtalan külső pórusán át veszi fel a szükséges gázokat. Ha úgy nézzük, mint valami élő vegyi üzemet, hatékonyság tekintetében mindent felülmúl. Néhány belső szerve mintha egyáltalán nem működne, míg mások olyasmit művelnek, amiről sejtelmünk sincs. Lehet, hogy a külsőre nyugalmi állapotban lévő szerveknek védelmi szerepük van. Az alapok és a felépítmény érdekes kombinációja révén különleges eszközök vagy fegyverek nélkül a parazita gyakorlatilag sebezhetetlennek tekinthető.
Az arctámadó képes kiválasztani egyfajta savas folyadékot, mely mar és áthatol bármely akadályon (pl. egy űrsisakon), illetve egy kötőanyagot, mely szükség esetén megakadályozza a gazdatestről való korai leválasztást. A toxikus sokk előidézéséhez feltehetően idegmérget használ, mely a létfontosságó szerveket nem támadja, és komoly károkozás nélkül felszívódik a szervezetben. A mozgásképtelen gazdát ellátja az életben maradáshoz szükséges anyagokkal.
A kis szörnyeteg ujjai/lábai és farka használatával igen gyorsan szalad és ugrik. A tojásból felcsavart farkát rugóként használva pattan ki. Néha furcsa sivító, sziszegő hangokat hallat.
Különleges változata a királynőembriót hordozó úgynevezett szuper-arctámadó, mely nagyobb, erősebb, védettebb és páncélozottabb, mint átlagos társai, lábai között pedig hártya feszül.
Mellkasrobbantó
Miután a gazdatest magához tér és szervezete idővel stabilizálódik, bekövetkezik az organizmus életciklusának talán legmegdöbbentőbb pillanata. Amikor az implantált embrió szimbióta "terhességi" periódusa befejeződik, kitör a gazdatestből, átszakítva annak mellkasát, különösen fájdalmas és erőszakos halált okozva. Ebben az állapotban a kígyószerű mellkasrobbantónak kis koponyája és sárgásbarna színű bőre van, mérete 30-60 cm. Akárcsak a tojás, ez is könnyen elégethető. Születése után a mellkasrobbantó enni kezdi a gazdatest maradványait, vagy menedéket keres, ha fenyegetik. Ahogy fejlődik, metamorfózisa során levedli bőrét, a külső váz keményebb és sötétebb lesz, koponyája megnyúlik.
A lény tulajdonképpen keltetőnek használja az ember vagy más áldozata testét, annak fehérje-, tápanyag- és zsírtartalékaiból építi fel a sajátját. Szó szerint mindenbe beleeszi magát. Vírusként megtámadja a gazdatest élő sejtjeit - egyetlenegyet sem hagy ki -, és mindegyiket megváltoztatja, hogy elősegítsék az ő fejlődését, növekedését. Fantasztikus adaptív evolúciós folyamatot hajt végre, melynek eredményeképpen a gazdatest még akkor is minden szempontból kielégíti az embrió igényeit, amikor önmagáról már nem tud gondoskodni. Az inkubációs periódus 1-10 napig tart.
Lehetséges, hogy a parazita ebben az állapotában egy olyan természetes mezőt tud gerjeszteni, amely felfogja és elnyeli a sugárzást, így tévesztve meg a diagnosztikai műszereket.
IDEGEN
Az idegen (Internecivus Raptus) egy ismeretlen eredetű, földönkívüli, rendkívül agresszív parazita létforma, mely ciklusos szaporodása során különböző alakokban ölt testet. Fajra nem specifikus, így prédájának tekint minden élőlényt. Egyetlen célja, hogy újjászülje önmagát, s ezt kíméletlen céltudatossággal el is éri: a királynő által lerakott tojásból arctámadó ugrik a gazdatestre, lerakja annak testüregébe az embriót, mely mellkasrobbantóként rágja ki magát onnan.
Életciklusának eddig ismert utolsó, és egyben legpusztítóbb fázisa a kifejlett idegen, mely valódi gyilkológép. Ash szavaival élve: "A tökéletes organizmus. Szervezetének tökéletességéhez csak agresszivitása mérhető. Csodálom a tisztaságát. Egy túlélő, aki mentes lelkiismerettől, bűntudattól, vagy az erkölcs békjóitól."
Legszembetűnőbb és legfélelmetesebb tulajdonsága a határtalan erőszakosság és a mindennel szembeni ellenségesség.
Leírásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy az összes kifejlett idegen bizonyos mértékig átveszi a gazdatest külső-belső tulajdonságainak, emlékeinek, genetikai adottságainak egy részét, így egy-egy példány között is viszonylag jelentős eltérések adódhatnak; de minden egyede elegáns, magas, karcsú és méltóságteljes.
A növekvő mellkasrobbantó kígyó módjára levedli bőrét. A vedlés és a testtömeg rohamos gyarapodása némi savas vér kiválasztásával járhat. A biomechanikus test kifejlődésének teljes folyamata csak néhány óráig tart. A bőr egyre keményebbé és sötétebbé válik, míg fémes szilíciumborítású, feketés, szürkés vagy barnás színű külső csontváz lesz belőle. A koponya megnyúlik, éles karmú végtagokat (két-két kezet és lábat) valamint tüskés farkat növeszt. Végső magassága elérheti a 2,5 métert, általában két lábon jár. Alacsony PH-jú vére rendkívül maró koncentrált sav: ez a faj minden megjelenési formájára jellemző, és lehet a keringési rendszer része, védekező mechanizmus, de a kettő kombinációja is. Két szája van, egyik a másikon belül. A külső állkapocs borotvaéles agyarait hátrapöndöríthető, vékony ajkak takarják. A belső száj egyfajta nyelvszerű fegyverként szolgál. E kemény, merev, rúdszerű nyelv 30 cm-re nyújtható ki, a végén fogsor található, és kicsapódásának ereje könnyedén átlyukaszt egy emberi koponyát. Szájából állandóan sűrű, forró nyál csorog. Hosszú, vastag, csontosan szegmentált farkát egyensúlyozásra, támadásra - szúrásra, ütésre - és úszásra használja, továbbá a végén lévő pengetarajos fullánkkal izomspecifikus neurotoxint juttathat áldozataiba, hogy lebénítsa azokat. A hátán lévő négy nyúlvány - taréjszerű gerinccsigolyák - a hátulról jövő támadások ellen védik a testet, bár egyes elméletek szerint légzőcsápok is lehetnek. Képes a szájából nagy nyomással savat lövellni. A felnőtt egyedek is tudnak vedleni.
A kifejlett idegen gyors, fürge és iszonyatosan nagy erejű ragadozó, így igen nehéz megölni. Mozgása csendes és könnyed, akár fejjel lefelé kapaszkodva is képes száguldani. Ravasz, vad és roppant szívós, az űr vákuumában és szélsőséges hideg hatására sem pusztul el. Mindenféle légkörhöz és a megváltozott táplálkozási lehetőségekhez is jól alkalmazkodik. Meghatározhatatlan időtartamig létezhet szinte táplálék nélkül, különféle atmoszférákban vagy annak teljes hiányában. A legzordabb körülmények között is végtelen időszakot képes átaludni. Kiválóan úszik, ugyanolyan halálos a vízben, mint azon kívül. A külső váz ellenáll olyan extrém behatásoknak is, mint az olvadt fém vagy a rakétahajtómű; természetesen nem tesz kárt benne a maró idegenvér sem, továbbá nagy valószínűséggel elnyeli az infravörös és más pásztázó sugarakat. A faj szereti a párát és a meleget, a tűztől azonban tart. Jobban érzi magát a sötétben: ennek oka lehet az, hogy a fajt eredendően zavarja a fény, de az is, hogy vadászat során a préda így hátrányban van.
Szembetűnő látószervvel nem rendelkezik, de ettől még jól lát. Hosszúkás fejében különleges, emberi ésszel egyenlőre felfoghatatlan érzékszervek rejtőznek, melyekkel érzi a hőmérséklet változásait, a vibrációt, a hangokat, a szagokat, a mozgást. Mindent felfog maga körül, 360 fokos érzékeléssel. Szenzorai sokkal jobbak a legélesebb szemnél és fülnél. Fel tudja mérni a préda szervezetének működését, bioelektromos és agyhullámait, vérének összetételét, a test hőmérsékletét, súlyát, izomtömegét, szívósságát, erejét, érzelmeit és érzéseit. A fejében elől, hátul és két oldalt elhelyezkedő audioérzékelők kvadrofonikus hallást, valamint hiperpontos ultrahangos tájékozódást és távolságmeghatározást tesznek lehetővé.
A földi rovartársadalmakhoz nagyjából hasonló, kaptárszerű bioszociális rendszerben élnek, de azt nem tudni, hogy egyfajta rovarok-e. A kolóniát egyetlen nőivarú egyed, a királynő irányítja, tőle származnak a tojások. Akárcsak a hangyák és termeszek esetében, a kifejlett idegeneknek is több formája ismeretes. A harcos vagy katona (warrior, soldier) idegenek királynőjüket szolgálják és védelmezik, felkutatják és szállítják a lehetséges gazdatesteket és az élelmet. Előbbieket az embrió beágyazása után már igyekeznek védeni, főként, ha királynőlárva növekszik a testben. A dolgozó vagy here (drone) idegenek építik és tartják karban a bolyt, gondját viselik a királynőnek és a tojásoknak. Utóbbiak kisebbek és gyorsjárásúak, albínók is lehetnek. Ugyanakkor egy másik elmélet szerint a kifejlett egyedek multifunkciósak: harcosok, dolgozók, herék, vadászok, befogók és királynő-gondozók egyben. A csoportban tevékenykedő példányok között - a királynő távollétében - a vezető szerepet az alfa-idegen tölti be, mely nagyobb termetű és agresszívebb társainál.
A bolyt mindig egy biztonságos, meleg és gazdatestekhez közeli helyen igyekeznek felépíteni. Az óriási fészek járatai egy központi terembe vezetnek, ahol a királynő él és lerakja tojásait. A gazdatestek - melyek egy nagyméretű kutyánál vagy egy gyermeknél nem lehetnek kisebbek - vagy maguktól kerülnek a tojások közelébe, vagy a dolgozók elfogják és egy "nevelő" teremben begubózzák őket, végül egy tojást helyeznek el a közelükben. Lakatlan helyre kerülve a királynő a lehető legtöbb tojást lerakja, mielőtt ő és alattvalói elpusztulnak.
A bolytól távol kerülő magányos idegen is igyekszik magának fészket kialakítani, ahová áldozatait hurcolja. Nagy valószínűséggel egyedül is képes reprodukálni önmagát. Némelyik (vagy mind) hermafrodita, önmegtermékenyítő, hogy egy elszigetelt egyed is fenntarthassa a fajt. Így - áldozatai testének felhasználásával - a harcos is tud lassan, egyenként tojásokat csinálni, melyek közül előbb-utóbb az egyik királynőtojás lehet.
Intelligenciájuk mértéke soha nem tisztázódott. Kétségtelenül jóval értelmesebbek, mint az államalkotó rovarok, azt azonban nehéz megítélni, hogy rendelkeznek-e az emberi fogalmak szerinti magasabbrendű értelemmel. Mindenesetre nem egyszerű állatok, vannak bizonyos szellemi képességeik, hiszen leleményesek, gyorsan tanulnak és alkalmazkodóak. Tökéletes ösztöneik mellett valószínűleg kollektív intelligenciával, elemzőkészséggel is rendelkeznek. Közös emlékezetüket, tudásukat genetikusan örökítik át egyik generációról a másikra: ez a folyamat az ösztönök magas evolúciós szintre jutott változata. Gondolatátvitellel, szagokkal és denevérek módjára ultraszonikus hanghullámokkal kommunikálnak egymással, a királynő is így adja ki utasításait. Sziszegő és visító hangokat hallatnak.
Variánsok: A koponya lehet sima, félig-meddig áttetsző, de létezik bordázott verzió is. A fej- és testforma, a végtagok és a farok hossza, alakja változó, az ujjak száma három, négy és hat között mozog. A lábak állhatnak három vagy - emberszerűen - két ízületből. A háttaréjok egyes példányoknál hiányozhatnak. A Fiorinán pusztító úgynevezett kutya (dog) idegen négykézláb közlekedett. Ezeken kívül is számos kisebb-nagyobb eltérés fedezhető fel a különféle generációk egyedei között, tekintettel a faj alkalmazkodó voltára és hipergyors evolúciós készségére. Mindez nem csak a külsőre, hanem tulajdonságaikra, képességeikre is vonatkozik. Külön alfajként említhetjük az emberi DNS-t hordozó, egyértelműen intelligensebb idegeneket.
A faj eredete homályba vész. A XXIV. századra a hadseregek tudósai és a magáncégek megbízottjai minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megtalálják a szülőbolygójukat. Minden hiábavaló volt: nemhogy a bolygót, de egyetlen feléje vezető nyomot sem leltek, pedig több száz, több ezer világot átvizsgáltak.
Az emberiség minden találkozása az idegenekkel vérfürdőhöz vezetett. 2122-ben egy példány kiirtotta a Nostromo kereskedelmi vontató csaknem teljes legénységét, majd 2179-ben hordáik végeztek az acheroni Hadley's Hope kolónia tagjaival és egy gyarmati tengerészgyalogos szakasszal. Még ugyanebben az évben egy magányos harcos jónéhány ember halálát okozta a Fiorina 161 börtöntelepén. Két évszázaddal később ámokfutást rendeztek az Auriga katonai kutatóhajón, és megölték a fedélzeten tartózkodók nagy részét.
Fogságban tartásuk rendkívül veszélyes, idomításuk vagy megszelídítésük gyakorlatilag lehetetlen.
Összességében elmondhatjuk, hogy különösen agresszív szaporodási módjuk, túlélőképességük és adaptív organizmus mivoltuk a világegyetem legveszélyesebb teremtményeivé teszik őket.
database.aliensonline.hu/idegenek/images/tojas.jpg
[/img]
Az idegen életciklusának egyik állomása, a lárva előtti állapot - tulajdonképpen egyfajta spóra. Ugyanolyan fontos része a teljes folyamatnak, mint a rá következő jóval aktívabb fázisok, mivel mint önálló élő organizmus, a tojásszerű tok védelmezi belsejében a következő életformát. A tojások az idegenkirálynőben fejlődnek ki, és a kiszélesedett potrohból kinyúló csövön át jutnak a szabadba, majd maguktól függőleges helyzetben maradnak. Egy idegentojás hozzávetőleg 75 cm magas, bőrszerű, húsos falú, viszonylag áttetsző külsővel. Mozdulatlanul állnak szélesebb végükön; keskenyebb, csúcsos, felfelé meredő tetejükön négy, sebhelyre hasonlító vonal látható a hússzirmok találkozásánál. Felületüket vastag erek hálózzák be, melyek vége, mint megannyi léggyökér, az aljzathoz tapad. Ezek a nyúlványok stabilizálják a tojást és tápanyagot gyűjtenek a környezetükből. Így a belsejükben lapuló lárvák szükség esetén meghatározatlan ideig képesek életben maradni különféle környezetekben.
A tojás érzékeli a közeledő potenciális gazdatesteket azok hangja, hőmérséklete és/vagy mozgása alapján - egyes elméletek szerint az előbb említett "gyökerek" közvetítése által. A szunnyadó teremtmény ekkor életre kel, rugalmas fala hullámzani kezd, a belsejében megmoccannak a lárvák. A tojás nedves, cuppogó, szörcsögő hangokat hallat, megremeg, majd hirtelen a négy húsos szirom hátrapöndörül, akár egy virág szirmai. Szabad út nyílik a megtermékenyítésre kész arctámadónak. A Kane végzetét okozó bőrtok szinte felizzott és áttetszővé vált, mielőtt kibocsátotta halálos rakományát. Akárcsak a mellkasrobbantó, a tojás is nagyon könnyen elégethető.
A tojás létrejöttének speciális, részleteiben még nem ismert formája, amikor a bolytól távol kerülő magányos idegen - hogy fenntartsa a fajt - áldozatai testét és feltehetően hormonokat, vegyi/biológiai testnedveket felhasználva lassan, egyenként tojásokat "csinál", melyek közül előbb-utóbb az egyik királynőspóra lehet.
ARCTÁMADÓ (facehugger)
Az idegen életciklusának egyik állomása. Az arctámadó (arcmászó, arcölelő) tulajdonképpen egy parazita, mely a tojás belsejében hibernálódik. Amikor egy potenciális gazdatest a tojás közvetlen közelébe kerül, azonnal életre kelti a belső parazitát, mely kilövi magát a tojásból a kiszemelt élőlény felé. Feltapasztja magát az áldozat nyaka köré font izmos farkával, arra késztetve, hogy levegő után kapkodjon. Szilárdan átkarolja a fejet nyolc pókszerű ujjával, és szívónyílásaival rögzíti magát. Kómás állapotba juttatja, de életben tartja az alanyt, és az oxigén mennyiségét szabályozva lekényszerít egy csövet a torkán. Az arctámadó oldalain lévő "légzsákok" levegőt pumpálnak a csőbe, és ugyanezt a csövet használja az idegen embriónak a gazdatest mellüregébe való lejuttatására is. Farkával fojtogatni kezdi áldozatát, amint megkísérlik eltávolítani róla. Miután az embriót beágyazta, az arctámadó - valamivel több mint 24 órával a feltapadás után - leválik a gazdatestről és elpusztul, engedve magához térni az illetőt, aki egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mi történt - vagy mi fog történni vele.
A teremtmény fizikai ereje méretéhez képest hihetetlenül nagy. Hossza farokkal együtt 60-90 cm. Felismerhető halló-, látó- vagy szaglószerve nincs. Védelmi mechanizmus gyanánt a vére rendkívül maró koncentrált sav. A lény poliszacharid fehérjéből álló külső burokkal rendelkezik. Másodlagos, belső bőrszövetének sejtjei folyamatosan elhalnak, s ezek helyére polarizált, szerves szilikátot épít be. Dupla bőre van, a sav a két réteg között helyezkedik el és nagy nyomás alatt áramlik. A szilikátréteg páratlanul szilárd molekuláris struktúrát mutat, hihetetlenül kemény szerves anyag. A szilikátos sejtek fémes kötésűek, ezért tud az arctámadó nagy mértékben ellenállni a kedvezőtlen környezeti hatásoknak. Nem tudjuk, hogy mit lélegzik be, vagy vesz-e egyáltalán levegőt. Úgy tűnik, átalakítja a körülötte lévő atmoszférát, talán számtalan külső pórusán át veszi fel a szükséges gázokat. Ha úgy nézzük, mint valami élő vegyi üzemet, hatékonyság tekintetében mindent felülmúl. Néhány belső szerve mintha egyáltalán nem működne, míg mások olyasmit művelnek, amiről sejtelmünk sincs. Lehet, hogy a külsőre nyugalmi állapotban lévő szerveknek védelmi szerepük van. Az alapok és a felépítmény érdekes kombinációja révén különleges eszközök vagy fegyverek nélkül a parazita gyakorlatilag sebezhetetlennek tekinthető.
Az arctámadó képes kiválasztani egyfajta savas folyadékot, mely mar és áthatol bármely akadályon (pl. egy űrsisakon), illetve egy kötőanyagot, mely szükség esetén megakadályozza a gazdatestről való korai leválasztást. A toxikus sokk előidézéséhez feltehetően idegmérget használ, mely a létfontosságó szerveket nem támadja, és komoly károkozás nélkül felszívódik a szervezetben. A mozgásképtelen gazdát ellátja az életben maradáshoz szükséges anyagokkal.
A kis szörnyeteg ujjai/lábai és farka használatával igen gyorsan szalad és ugrik. A tojásból felcsavart farkát rugóként használva pattan ki. Néha furcsa sivító, sziszegő hangokat hallat.
Különleges változata a királynőembriót hordozó úgynevezett szuper-arctámadó, mely nagyobb, erősebb, védettebb és páncélozottabb, mint átlagos társai, lábai között pedig hártya feszül.
Mellkasrobbantó
Miután a gazdatest magához tér és szervezete idővel stabilizálódik, bekövetkezik az organizmus életciklusának talán legmegdöbbentőbb pillanata. Amikor az implantált embrió szimbióta "terhességi" periódusa befejeződik, kitör a gazdatestből, átszakítva annak mellkasát, különösen fájdalmas és erőszakos halált okozva. Ebben az állapotban a kígyószerű mellkasrobbantónak kis koponyája és sárgásbarna színű bőre van, mérete 30-60 cm. Akárcsak a tojás, ez is könnyen elégethető. Születése után a mellkasrobbantó enni kezdi a gazdatest maradványait, vagy menedéket keres, ha fenyegetik. Ahogy fejlődik, metamorfózisa során levedli bőrét, a külső váz keményebb és sötétebb lesz, koponyája megnyúlik.
A lény tulajdonképpen keltetőnek használja az ember vagy más áldozata testét, annak fehérje-, tápanyag- és zsírtartalékaiból építi fel a sajátját. Szó szerint mindenbe beleeszi magát. Vírusként megtámadja a gazdatest élő sejtjeit - egyetlenegyet sem hagy ki -, és mindegyiket megváltoztatja, hogy elősegítsék az ő fejlődését, növekedését. Fantasztikus adaptív evolúciós folyamatot hajt végre, melynek eredményeképpen a gazdatest még akkor is minden szempontból kielégíti az embrió igényeit, amikor önmagáról már nem tud gondoskodni. Az inkubációs periódus 1-10 napig tart.
Lehetséges, hogy a parazita ebben az állapotában egy olyan természetes mezőt tud gerjeszteni, amely felfogja és elnyeli a sugárzást, így tévesztve meg a diagnosztikai műszereket.
IDEGEN
Az idegen (Internecivus Raptus) egy ismeretlen eredetű, földönkívüli, rendkívül agresszív parazita létforma, mely ciklusos szaporodása során különböző alakokban ölt testet. Fajra nem specifikus, így prédájának tekint minden élőlényt. Egyetlen célja, hogy újjászülje önmagát, s ezt kíméletlen céltudatossággal el is éri: a királynő által lerakott tojásból arctámadó ugrik a gazdatestre, lerakja annak testüregébe az embriót, mely mellkasrobbantóként rágja ki magát onnan.
Életciklusának eddig ismert utolsó, és egyben legpusztítóbb fázisa a kifejlett idegen, mely valódi gyilkológép. Ash szavaival élve: "A tökéletes organizmus. Szervezetének tökéletességéhez csak agresszivitása mérhető. Csodálom a tisztaságát. Egy túlélő, aki mentes lelkiismerettől, bűntudattól, vagy az erkölcs békjóitól."
Legszembetűnőbb és legfélelmetesebb tulajdonsága a határtalan erőszakosság és a mindennel szembeni ellenségesség.
Leírásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy az összes kifejlett idegen bizonyos mértékig átveszi a gazdatest külső-belső tulajdonságainak, emlékeinek, genetikai adottságainak egy részét, így egy-egy példány között is viszonylag jelentős eltérések adódhatnak; de minden egyede elegáns, magas, karcsú és méltóságteljes.
A növekvő mellkasrobbantó kígyó módjára levedli bőrét. A vedlés és a testtömeg rohamos gyarapodása némi savas vér kiválasztásával járhat. A biomechanikus test kifejlődésének teljes folyamata csak néhány óráig tart. A bőr egyre keményebbé és sötétebbé válik, míg fémes szilíciumborítású, feketés, szürkés vagy barnás színű külső csontváz lesz belőle. A koponya megnyúlik, éles karmú végtagokat (két-két kezet és lábat) valamint tüskés farkat növeszt. Végső magassága elérheti a 2,5 métert, általában két lábon jár. Alacsony PH-jú vére rendkívül maró koncentrált sav: ez a faj minden megjelenési formájára jellemző, és lehet a keringési rendszer része, védekező mechanizmus, de a kettő kombinációja is. Két szája van, egyik a másikon belül. A külső állkapocs borotvaéles agyarait hátrapöndöríthető, vékony ajkak takarják. A belső száj egyfajta nyelvszerű fegyverként szolgál. E kemény, merev, rúdszerű nyelv 30 cm-re nyújtható ki, a végén fogsor található, és kicsapódásának ereje könnyedén átlyukaszt egy emberi koponyát. Szájából állandóan sűrű, forró nyál csorog. Hosszú, vastag, csontosan szegmentált farkát egyensúlyozásra, támadásra - szúrásra, ütésre - és úszásra használja, továbbá a végén lévő pengetarajos fullánkkal izomspecifikus neurotoxint juttathat áldozataiba, hogy lebénítsa azokat. A hátán lévő négy nyúlvány - taréjszerű gerinccsigolyák - a hátulról jövő támadások ellen védik a testet, bár egyes elméletek szerint légzőcsápok is lehetnek. Képes a szájából nagy nyomással savat lövellni. A felnőtt egyedek is tudnak vedleni.
A kifejlett idegen gyors, fürge és iszonyatosan nagy erejű ragadozó, így igen nehéz megölni. Mozgása csendes és könnyed, akár fejjel lefelé kapaszkodva is képes száguldani. Ravasz, vad és roppant szívós, az űr vákuumában és szélsőséges hideg hatására sem pusztul el. Mindenféle légkörhöz és a megváltozott táplálkozási lehetőségekhez is jól alkalmazkodik. Meghatározhatatlan időtartamig létezhet szinte táplálék nélkül, különféle atmoszférákban vagy annak teljes hiányában. A legzordabb körülmények között is végtelen időszakot képes átaludni. Kiválóan úszik, ugyanolyan halálos a vízben, mint azon kívül. A külső váz ellenáll olyan extrém behatásoknak is, mint az olvadt fém vagy a rakétahajtómű; természetesen nem tesz kárt benne a maró idegenvér sem, továbbá nagy valószínűséggel elnyeli az infravörös és más pásztázó sugarakat. A faj szereti a párát és a meleget, a tűztől azonban tart. Jobban érzi magát a sötétben: ennek oka lehet az, hogy a fajt eredendően zavarja a fény, de az is, hogy vadászat során a préda így hátrányban van.
Szembetűnő látószervvel nem rendelkezik, de ettől még jól lát. Hosszúkás fejében különleges, emberi ésszel egyenlőre felfoghatatlan érzékszervek rejtőznek, melyekkel érzi a hőmérséklet változásait, a vibrációt, a hangokat, a szagokat, a mozgást. Mindent felfog maga körül, 360 fokos érzékeléssel. Szenzorai sokkal jobbak a legélesebb szemnél és fülnél. Fel tudja mérni a préda szervezetének működését, bioelektromos és agyhullámait, vérének összetételét, a test hőmérsékletét, súlyát, izomtömegét, szívósságát, erejét, érzelmeit és érzéseit. A fejében elől, hátul és két oldalt elhelyezkedő audioérzékelők kvadrofonikus hallást, valamint hiperpontos ultrahangos tájékozódást és távolságmeghatározást tesznek lehetővé.
A földi rovartársadalmakhoz nagyjából hasonló, kaptárszerű bioszociális rendszerben élnek, de azt nem tudni, hogy egyfajta rovarok-e. A kolóniát egyetlen nőivarú egyed, a királynő irányítja, tőle származnak a tojások. Akárcsak a hangyák és termeszek esetében, a kifejlett idegeneknek is több formája ismeretes. A harcos vagy katona (warrior, soldier) idegenek királynőjüket szolgálják és védelmezik, felkutatják és szállítják a lehetséges gazdatesteket és az élelmet. Előbbieket az embrió beágyazása után már igyekeznek védeni, főként, ha királynőlárva növekszik a testben. A dolgozó vagy here (drone) idegenek építik és tartják karban a bolyt, gondját viselik a királynőnek és a tojásoknak. Utóbbiak kisebbek és gyorsjárásúak, albínók is lehetnek. Ugyanakkor egy másik elmélet szerint a kifejlett egyedek multifunkciósak: harcosok, dolgozók, herék, vadászok, befogók és királynő-gondozók egyben. A csoportban tevékenykedő példányok között - a királynő távollétében - a vezető szerepet az alfa-idegen tölti be, mely nagyobb termetű és agresszívebb társainál.
A bolyt mindig egy biztonságos, meleg és gazdatestekhez közeli helyen igyekeznek felépíteni. Az óriási fészek járatai egy központi terembe vezetnek, ahol a királynő él és lerakja tojásait. A gazdatestek - melyek egy nagyméretű kutyánál vagy egy gyermeknél nem lehetnek kisebbek - vagy maguktól kerülnek a tojások közelébe, vagy a dolgozók elfogják és egy "nevelő" teremben begubózzák őket, végül egy tojást helyeznek el a közelükben. Lakatlan helyre kerülve a királynő a lehető legtöbb tojást lerakja, mielőtt ő és alattvalói elpusztulnak.
A bolytól távol kerülő magányos idegen is igyekszik magának fészket kialakítani, ahová áldozatait hurcolja. Nagy valószínűséggel egyedül is képes reprodukálni önmagát. Némelyik (vagy mind) hermafrodita, önmegtermékenyítő, hogy egy elszigetelt egyed is fenntarthassa a fajt. Így - áldozatai testének felhasználásával - a harcos is tud lassan, egyenként tojásokat csinálni, melyek közül előbb-utóbb az egyik királynőtojás lehet.
Intelligenciájuk mértéke soha nem tisztázódott. Kétségtelenül jóval értelmesebbek, mint az államalkotó rovarok, azt azonban nehéz megítélni, hogy rendelkeznek-e az emberi fogalmak szerinti magasabbrendű értelemmel. Mindenesetre nem egyszerű állatok, vannak bizonyos szellemi képességeik, hiszen leleményesek, gyorsan tanulnak és alkalmazkodóak. Tökéletes ösztöneik mellett valószínűleg kollektív intelligenciával, elemzőkészséggel is rendelkeznek. Közös emlékezetüket, tudásukat genetikusan örökítik át egyik generációról a másikra: ez a folyamat az ösztönök magas evolúciós szintre jutott változata. Gondolatátvitellel, szagokkal és denevérek módjára ultraszonikus hanghullámokkal kommunikálnak egymással, a királynő is így adja ki utasításait. Sziszegő és visító hangokat hallatnak.
Variánsok: A koponya lehet sima, félig-meddig áttetsző, de létezik bordázott verzió is. A fej- és testforma, a végtagok és a farok hossza, alakja változó, az ujjak száma három, négy és hat között mozog. A lábak állhatnak három vagy - emberszerűen - két ízületből. A háttaréjok egyes példányoknál hiányozhatnak. A Fiorinán pusztító úgynevezett kutya (dog) idegen négykézláb közlekedett. Ezeken kívül is számos kisebb-nagyobb eltérés fedezhető fel a különféle generációk egyedei között, tekintettel a faj alkalmazkodó voltára és hipergyors evolúciós készségére. Mindez nem csak a külsőre, hanem tulajdonságaikra, képességeikre is vonatkozik. Külön alfajként említhetjük az emberi DNS-t hordozó, egyértelműen intelligensebb idegeneket.
A faj eredete homályba vész. A XXIV. századra a hadseregek tudósai és a magáncégek megbízottjai minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megtalálják a szülőbolygójukat. Minden hiábavaló volt: nemhogy a bolygót, de egyetlen feléje vezető nyomot sem leltek, pedig több száz, több ezer világot átvizsgáltak.
Az emberiség minden találkozása az idegenekkel vérfürdőhöz vezetett. 2122-ben egy példány kiirtotta a Nostromo kereskedelmi vontató csaknem teljes legénységét, majd 2179-ben hordáik végeztek az acheroni Hadley's Hope kolónia tagjaival és egy gyarmati tengerészgyalogos szakasszal. Még ugyanebben az évben egy magányos harcos jónéhány ember halálát okozta a Fiorina 161 börtöntelepén. Két évszázaddal később ámokfutást rendeztek az Auriga katonai kutatóhajón, és megölték a fedélzeten tartózkodók nagy részét.
Fogságban tartásuk rendkívül veszélyes, idomításuk vagy megszelídítésük gyakorlatilag lehetetlen.
Összességében elmondhatjuk, hogy különösen agresszív szaporodási módjuk, túlélőképességük és adaptív organizmus mivoltuk a világegyetem legveszélyesebb teremtményeivé teszik őket.